Semmi meglepő nincs abban, hogy a Költségvetési Tanács egyetértett a Kormány jövő évi költségvetési tervezetével. Az állami költségvetés készítésének folyamatát felügyelő testület elvileg független, gyakorlatilag viszont egy fidesz-kreatúra, amitől őszinte, tárgyilagos szakvélemény nem várható. A grémium elnöke Járai Zsigmond, akit az ugyancsak „független” Schmitt Pál köztársasági elnök nevezett ki. Járai az első Orbán-kormányban pénzügyminiszter volt, jelenleg pedig az MNB felügyelő bizottságának elnöke havi egymillió háromszázezer forintos – tegyük hozzá: „pofátlan” - tiszteletdíjért (amellett, hogy egy biztosítótársaság felügyelőbizottságának is elnöke). A Tanács másik tagja Domokos László, az Állami Számvevőszék (gyakorlatilag kormány-számvevőszék) elnöke, volt fideszes képviselő, aki változatlanul rövidre zárt kapcsolatokat ápol korábbi pártjának vezetőivel. Ráadásul a számvevőszékeknek sehol a világon nem feladata a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseit véleményezni. A Tanács harmadik tagja Simor András, a jegybank elnöke, akinek az elmozdításába beletört Orbán bicskája.

Ez a három ember döntött most úgy 2:1 arányban, hogy a Kormánynak a szeptember 30-i parlamenti benyújtás előtt nem kell másodszor is elküldenie a tervet a Költségvetési Tanácsnak. Nem zavarja a grémiumot, hogy megbukott az egykulcsos adórendszer. Nem teszi szóvá, hogy megállt a gazdaság növekedése, és gyorsuló ütemben szakad ketté a társadalom. A pártkatonák nem emelnek kifogást a tervezettel kapcsolatban. Szervilis módon asszisztálnak a jövő évi megszorításokhoz.

Néhány gondolat egy sokat mondó fotóról

Gyöngyöspata nem pusztán egyike a 3200 települési önkormányzatnak. Sokkal több lett annál. Mintafalu, aminek az irányítása, lakosainak viselkedése, sorsa olyan égető társadalmi problémák megoldásához adhat tapasztalatokat, mint a munka szerepe a megélhetésben, a „segély helyett közmunka” program végrehajtása, a jobb sorsra érdemes Kuncze Gábor alkotta „megélhetési bűnözés” fogalmának elfelejtése, röviden szólva: a magyar-cigány együttélés jövője.

A napilap képén öt, jól kivehetően cigány származású ember látható „közmunka-közben”. Előtérben egy fiatal férfi, aki energikus mozdulattal emeli fejszéjét a feje fölé. A fejsze új, nyelének színe is mutatja, hogy először van használatban. De új lehet a használója is, akinek aligha favágó a szakmája. Erre utal, hogy mindkét kezén védőkesztyű van, azokkal markolja fejszéje nyelét. Kesztyűbe – tudjuk - nem érdemes dudálni, kesztyűben viszont nem lehet fát vágni. Szükség van a kéz közvetlen kontaktusára a fejsze nyelével. Aminek persze az lehet a következménye, hogy kérges lesz a tenyér (cserébe ezért viszont férfias lesz a kézfogás…). Vajon mitől félti a tenyerét ez a fiatal cigányember? Nem mondta neki a munkavezetője (tán ő sem tudja), hogy a vízhólyagtól megkímélheti az időnkénti tenyérbe-köpés (pökés), ami még azzal az előnnyel jár, hogy nem csúszik ki a kézből a fejsze nyele?

Beszédes a fotón, hogy MIT vág közmunkás-emberünk az új fejszéjével. Előtte ugyanis nemhogy fa, még bokor sincs. Csak gaz, bozót, „susnyás”, aminek az irtásához a fejsze alkalmatlan szerszám. Jobb nála egy jól megélezett kapa. Kora reggeli harmatban pedig a kasza. A legjobb (lenne) természetesen a kecske, amit talán már Gyöngyöspatán sem ismernek (hála a rendszerváltók zseniális agrárpolitikájának).

Egy másik közmunkás kaszál. Testtartását látván ő is igencsak amatőr lehet. Egyenes derékkal lendíti a nyele színéből megítélhetően új kaszáját. Kissé távolabb kellene állnia a lekaszálandó növénytől. Kissé előre kellene hajolnia (amit a Természet iránti gesztusként is értelmezhetünk), különben csak a gaz tetejét tudja lecsapkodni. Elfáradni vélhetően így is lehet, de mi ennek a társadalmi haszna?

Harmadik társuk villával (vagy gereblyével) szedi össze a lekaszált gazt. Ketten érdeklődéssel figyelik iparkodását. Öt közmunkásból tehát három végül is dolgozik. (Ez nem is olyan rossz arány, láthattunk ennél sokkal rosszabbat is.) Ne firtassuk ezért most azt, hogy a gyöngyöspatai közmunka mennyiben (és mennyire) értékalkotó, mennyire tesz „szabaddá”. Fontosabb talán ennél annak felismerése, hogy ÉRTELMES munka kell, mert csak az nevel, az emel föl, az ad siker-élményt, az nemesít.

A Nemzetgazdasági Minisztérium egy ügyvédi irodát készül megbízni azzal, hogy felülvizsgálja azokat a szerződéseket, amelyek az ún. PPP (Public Privat Partnership) konstrukciójú autópálya-építésről szólnak.

Tanácsadói megállapodás keretében 17 millió forintot fog fizetni olyan információkért, melyeknek az előállítására vannak állami intézmények is. Itt van először a tárca saját felügyeleti ellenőrző szerve. Itt volna aztán a  Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is, ami ugyan egy kakukktojás, az európai pénzügyi ellenőrzés rendszerében példa nélküli szervezet, de ha már van, miért nem a KEHI-t bízza meg a miniszter? Itt van végül az Állami Számvevőszék, amely hasonló vizsgálatokat már egyébként is végzett.

Az NGM-nek ez a húzása eklatáns példa a közpénzek pazarlására. Arra is rávilágít, hogy a tárca nincs tisztában a pénzügyi ellenőrzés végzésére hatáskörrel rendelkező kormányzati és Kormányon kívüli (független) szervek feladataival. Egyszerűbbnek látja egy maga-kreálta sajátos PPP-konstrukcióban "küzdeni" a szociálliberális kormányok által kedvelt - nem a magyar mentalitásra kitalált -  angolszász megoldás ellen. Kutyaharapást szőrével?

Ezt deklarálja az Alaptörvény.

Hogyan védi nyelvünket konkrét esetben például  az erre hivatott egyik legfontosabb közmédium, a Kossuth rádió reggeli magazinjának műsorvezetője? Hírként konferálja, hogy a kormány országgyűlési határozatokat fog megszüntetni. Egyetlen rövid mondatban két hibát is vét. Jogszabálynak nevezi az országgyűlési határozatot, pedig nem az.

(A rádiós nyilván nem ismeri a jogalkotási törvényt.) Azt is mondja, hogy a kormány fogja hatályon kívül helyezni az okafogyott OGY-határozatokat. (Mintha nem ismerné a hatalmi ágak közti viszonyt sem, hiszen a kormány hatáskörébe adná olyan döntések anullálását, amelyeknek a meghozatala - ezért az érvénytelenítése is - parlamenti hatáskör.) Alighanem az elemi szintű logikával is gondjai lehetnek...

Ugyanez a műsorvezető a közismert adószakértőt kérdezi arról, mekkora többletkiadást fog jelenteni a központi költségvetésnek az Európai Bíróság döntése, ami szerint meg kell szüntetni a nem eurokonform áfa-befizetések és visszaigénylések gyakorlatát. A szakértő százmilliárd forint KÖRÜLIRE becsüli a hiányt növelő összeget. Ezt követően a műsorvezető megkérdezi a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) szóvivőjét is, aki százmilliárdos NAGYSÁGRENDET említ. Az újságíró nem kérdez újra, nem is javítja ki a szóvivőt. Közös slamposságukkal a hallgatóra bízzák az ominózus összeg értelmezését, ami - az első estben - lehet 90 milliárd forint, de - a második említés szerint - 900 milliárd forint is. Ne csodálkozzunk, ha az átlag magyarnak nemcsak az árfolyamokat vagy a kamatokat, de a fiskális politikát illetően is alacsony színvonalú a pénzügyi kultúrája.

Szijjártó Péter tegnap végigpendlizte a médiumokat. Reggel a Kossuth rádióban, az M1 köztelevízóban, délután a kereskedelmi csatornákon (az ATV-ben meg a Hír Tv-ben) volt hallható/látható. Ezúttal azonban nem a miniszterelnök szóvivőjeként, hanem A 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság alelnökeként fejtette ki nézeteit.

Az államadósság finanszírozhatatlansága volt az egyik fő oka az egykori „létező szocializmus” összeomlásának. Ebből következik, hogy a probléma gyökereinek megismeréséhez nem elegendő nyolc évre visszatekinteni. A vizsgálati időszakot legalább húsz évre (1990-től 2010 végéig) lett volna célszerű kiterjeszteni.

Ha meg akarjuk érteni, és a választópolgárokkal is szeretnénk megérttetni, milyen okok vezettek 1989-hez, akkor még lejjebb kellene ásnunk, mert "Mélységes mély a múltnak kútja."  Vissza kellene mennünk az első olajár-robbanásig. 1973 végén az ország bruttó adóssága mindössze egymilliárd dollár volt, amit 4 havi exporttal elméletileg le lehetett volna nullázni. 16 évvel később (huszonegy évvel ezelőtt) Németh Miklós kormányfő bejelentette, hogy "a pénzügyi műveletek teljes körű számbavétele után" a bruttó adósság 20 milliárd $, a nettó pedig 14 milliárd (mert akkor volt még többek között kb. 500 millió $ aranytartalékunk, ugyanakkor jelentős – de lényegében behajthatatlan – követeléseink is voltak, ezért a nettó adósság nagysága mindig is ingatag talajon állt).

Nem volt számvevőszék, amely auditálhatta volna az adatokat, hitelesíthette volna az MNB "kettős könyvelését", és hiteles számokat tárhatott volna az ország közvéleménye elé. (Mellesleg: nem vagyok arról meggyőződve, hogy az Állami Számvevőszék auditálná az adósság-adatokat. Úgy tűnik, hogy jelentéseiben csak megismétli az Állami Adósságkezelő Központ, az MNB és a KSH adatait, mintegy ő számol be helyettük az Országgyűlésnek…)

Egy másik nevezetes dátum 1997, amikor Surányi György jegybank-elnök és Medgyessy Péter pénzügyminiszter 1700 milliárd forint "nulla kamatozású" MNB-adósságot transzferált az államkincstárba, az ÁSZ-t pedig (amelynek akkor nem volt elnöke, mert Hagelmayer István már halott volt) az akkori költségvetési bizottság nem támogatta az érdemi vizsgálat elvégzésében (az MNB korrekt elszámolásának megkövetelésében), ami az ellenjegyzéshez kellett volna. Szabályos számvevőszéki ellenjegyzés nélkül, tehát alkotmányellenesen történt meg az ezerhétszáz-milliárd  forintos adósságcsere, amivel az MNB minden kétes üzletének – keresztárfolyam-veszteségek, kereskedelmi banki tevékenység, nemesfém-eladás – következményétől megszabadult.

A vizsgálati időszakot másrészt azért lett volna célszerű 2010 végéig kiterjeszteni, mert mind a szakmai, mind a legszélesebb közvéleményt olyan aktuális kérdések foglalkoztatják, mint a „devizahitelesek” kapcsán megnövekedett ország-adósság és a folyamatos forint-kiáramlás, illetőleg a II. nyugdíjpillér kiiktatásával összefüggő államadósság-csökkenés.

Szijjártó, illetőleg a mögött álló kormány-oldali többség a fentebbi érvek ellenére mégis csupán az elmúlt két kormányzati ciklusra koncentrált. Ez esetben viszont fölösleges volt az albizottság létrehozása, hiszen a Költségvetési Bizottságnak  Az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága (esetleg a bizottság  hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság (Ellenőrző albizottság) is elvégezhette volna a feladatot.

Mellesleg: miért nem javasoltak a kormánypárti képviselők egy ilyen jellegű adósságvizsgálatot az Állami Számvevőszéknek, amikor annak elnöke – többféle formában is – véleményt kért a bizottságtól az intézmény 2011. évi ellenőrzési tervének összeállításához?

Miért ragaszkodott a Fidesz még ezen a szinten is a „kétharmados” hatalmi erőviszonyokhoz? Miért ne lehetett volna paritásos összetételű albizottság (horribile dictu: ellenzéki vagy független képviselői elnöklettel), hiszen az albizottság jelentését úgyis a „kétharmados főbizottság” fogadja el? Mert nem az volt a cél az adósságvizsgálattal, hogy a választópolgár végre hiteles információkhoz jusson, hanem valamiféle autodafé?

Májusban törvény született az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezményekről, amivel elvi és gyakorlati okok miatt sem értettem egyet.

Elvileg azért nem, mert egy civil kezdeményezést (Rédly Elemér győri katolikus plébános egymillió forintos felajánlását "az államadósság elleni harc" sikeres megvívásához) a kormány azonnal "lenyúlt", államosított (létrehozott egy alapot). Minden tiszteletem a kanonok úré, de a kezdeményezése csepp a tengerben (ezt ő maga is tudja), ezért pénzügyi súlya nincs. Morális és szimbolikus jelentősége azonban van, ezért is kellett volna a kormánynak alapítványtevést javasolnia a plébános úrnak, amikor megkereste Matolcsyt. (Mellesleg: hogyan tudott a plébános a miniszterrel randevút szervezni? Csak nem a kormányszóvivő közreműködésével, aki véletlenül szintén győri?...) A Kormány  rátenyerelt az ötletre; alapot hozott létre, majd törvénymódosítást is kért. Adóalap-csökkentési lehetőséget azoknak, akik az alapba fizetni kívánnak. Ezáltal közpénzzé vált az alap pénze, hiszen nemcsak adózott (magán) jövedelmekből, hanem  adóköteles jövedelmekből is gyarapodhat. (Azt az törvényjavaslat meg sem említette, hogy a javasolt ösztönzés révén kevesebb adó folyik majd be, tehát amit nyer az állam a réven, annak egy részét elveszíti a vámon.) A másik elvi kifogásom az volt, hogy az államháztartás adósságának több mint 4%-át a helyi önkormányzatok "hozták össze". A lakosság számához képest a legeladósodottabb Lázár városa és Rogán V. kerülete.

A gyakorlati (szakmai) kifogásom az, hogy az Alap közpénzkezelésének független pénzügyi ellenőrzése megoldatlan. A KEHI a kormány belső ellenőrző szerve, tehát a kormánytól nem független (egyébként egy posztszocialista csinálmány, az EU-ban nemhogy ilyen, még hasonló szervezet sincs). Jelentései nem nyilvánosak, ráadásul a törvény felhatalmazta olyan adatbetekintési joggal,  amire csak az Állami Számvevőszéknek van jogosítványa. Mindezen érveimmel vettem részt a parlamenti vitában. Módosító indítványt is tettem (2940/4) arra, hogy az ÁSZ legyen az ellenőr, és - miután elutasították - lelkiismeretemnek megfelelően szavaztam ("nem"-mel).

Most (július 29.) azt írja az újság, hogy az államadósság elleni alapba történt befizetésével "megközelítőleg ezer cég és magánszemély összesen 123 millió forinttal járult hozzá az államadósság csökkentéséhez". Ez az összeg az egy tized (pontosabban: egy század) ezrelékét sem éri el az állam adósságának. Teljes tiszteletem Bock Józsefnek, aki nyolcmillió forintot áldozott erre a célra. Ő borász, nem makro-közgazdász. Surján László sem közgazdász (tanult szakmáját tekintve teológus/orvos), de miután hosszú évek óta EP-képviselő, talán érzékeli, hogy 16 ezer eurója ebben az akcióban csupán perselypénznek (imádságnak) tekinthető. A közgazdaság-tudomány - már amennyiben tudománynak nevezhető - az arányok tudománya. Varga Mihály  miniszterelnökségi államtitkár célzása  arra, hogy az Európai Bíróság szabálytalan áfa-visszaigényléssel kapcsolatos döntéséből következő likviditás-zavarait a pénzügyi kormányzat esetleg a frissen vásárolt MOL-részvények egy részének eladása révén fogja elhárítani, igencsak hozzájárulhatott a társaság részvényeinek árfolyamcsökkenéséhez. Az állam - igaz, virtuális - vesztesége a nyilatkozat következtében tízmilliárd forintos nagyságrendű. Talán ezt érzékeli Orbán Viktor, mivel ő még nem fizetett az alapba. Az meg igencsak szánalmas fejlemény, hogy az oda befolyó pénzekről úgy lesz majd folyamatos tájékoztatás, hogy az alap irányító testületének elnöke saját pénzéből (!) készítteti el az erre szolgáló honlapot.

Ez a büntetőjogi alapelv az elkövetéskor hatályos törvény alkalmazásának követelményét fogalmazza meg. Az elkövető terhére visszaható  hatály - vagyis a "hátrafelé" törvénykezés - tilalmát jelenti.

A jogállamiság eme ősrégi szabályát szeretné most Szijjártó Péter - mint az Országgyűlésnek "A 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottsága" alelnöke - "felülírni" azzal a javaslatával, ami szerint fel kell kérni az alkotmányügyi bizottságot arra, hogy tekintse át, milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésre az államadósság magas szintjéért (a GDP több mint 80%-a) felelős korábbi miniszterelnökök (Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) és pénzügyminiszterek (László, Draskovics, Veres, Oszkó) jogi felelősségre vonásához.

Ha abból indulunk ki, hogy Magyarország jogállam (sőt: az is kíván maradni), akkor a válasz rendkívül egyszerű: semmilyen. Bárhogy szeretné is fülkeforradalmi hevületében Szijjártó (és rajta még számos politikus, élükön alighanem a regnáló miniszterelnökkel) rabszíjra fűzve látni a fentebbi urakat, EZÉRT büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre. Politikai felelősségre vonásuk tavaly tavasszal megtörtént; a választók leváltották a két cikluson át hatalmon levő szociálliberális koalíciót. A többi - ti., hogy mekkora gazdaságpolitikai hibákat vétettek -  innentől számítva a gazdaságtörténészek feladata. Büntetőjogi vagy polgári jogi felelősségük  (korrupció, a számviteli előírások megsértése, hatásköri túllépés,  a közvagyon hűtlen kezelése, szerződésszegés stb. csak akkor vethető fel, ha jogszabálysértést követtek el. Ennek megállapítása pedig az illetékes hatóságok, bűnüldöző szervek, végül a bíróságok, nem pedig politikai testületek hatásköre. (Analógiaként ajánlható A tanú c. film.)

Az Országgyűlés meghosszabbított tavaszi ülésszakának utolsó vitanapja  éjfél után ért  véget. Töredelmesen bevallom, egyszer-kétszer közben elbóbiskoltam. Amikor fel-felriadtam, azt kellett megállapítanom, hogy álmaimban makacsul visszatérnek a következő jelenetek.

Magyarország establishmentje jelentős eseményre készül. Miután a cégbíróság bejegyezte a Magyar Off-shore Lovagrendet, a köztársasági elnök a hivatalos állami protokoll szerint fogadja két méltatlanul elfeledett off-shore lovagját: a Kajmán-szigetekről erre az alkalomra hazatért, bár inkognitóját még mindig fel nem adó Kaya Ibrahimot és a Seichell szigeteken nagy tekintélyre szert tett Ioszip Totot; idegenbe szakadt, de szívükben magukat ma is magyarnak valló egykori honfitársainkat. Az ünnepélyes ceremónia fővédnöke Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, belvárosi polgármester, akit a hivatalos bejegyzés után – az off shore lovagok nemzetközi szövetségének ajánlására és a Playboy magazin sikeres lobbizásának köszönhetően megválasztottak a lovagrend magyarországi tagozatának nagymesterévé.

A ceremónia a Kossuth téren, az ország főterén zajlik. A Metro felőli bejáraton egy 300 lóerős, nyitott Audi Quattron megérkezik a két díszvendég: a narancs-színű  lovagi palástot viselő Kaya Ibrahim és Ioszip Tot. A volánnál Lázár János ül. A Terrorelhárítási Központ  kísérőkocsiján narancs színű lobogó leng, rajta a Petőfit dehonesztáló, jól ismert kampányszlogen: „Itt az idő!” A Fidesz frakciójának tagjai az Országház főlépcsőjéről "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" feliratú transzparenssel köszöntik a legendás off shorore lovagokat, akik a cabrióból vissza-integetve fogadják a  kormánypárti képviselők üdvözletét. A tiszteletükre terített vörös szőnyegre lépve elsőként Rogán Antal mond rövid köszöntőt, amelyben legújabb törvényjavaslatának preambulumából Vespasiánus császárt idézi:  „a pénznek nincs szaga” (Pecunia non olet). Bejelenti hogy – javaslatára – a Kormány létrehozta a „Közmunkás-lakókonténerek összkomfortosítását támogató Alapot”, amelybe az adóparadicsomokból hazatértek befizetéseire is számít. Bejelenti, hogy ennek ösztönzésére újabb törvényjavaslatot nyújt be, aminek célja, hogy az off-shore lovagrend tagjai adományaikat az adóalapjukból teljes mértékben leírhassák, ezért anyagi teher vállalása nélkül fejezhessék ki szolidaritásukat a havi 48 ezer forintot kereső közmunkásokkal.

Többeknek feltűnik, hogy a főlépcsőről hiányoznak a KDNP képviselői. Nem hivatalos értesülések szerint rendkívüli frakcióülést tartanak azzal a céllal, hogy a kormányszövetségen belül  láthatóvá tegyék színtelen, szagtalan, álláspontjukat Rogán Antal időközben benyújtott újabb törvényjavaslatáról, melynek címe: A pénzmosodák hatékony működtetésének egyes erkölcsi vonatkozásai. A KDNP-frakció álláspontjának megfogalmazására Lukács Tamás, az Emberi jogi, kisebbségi civil-és vallásügyi bizottság vezetője tesz kísérletet. lllusztrációként felmutatja El Greco: Jézus kiűzi a kufárokat c. festményét, majd rezignáltan idéz névrokonától, Lukács evangelistától: „Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek.”

Kaya Ibrahimnak  és Ioszip Totnak eközben a köztársasági elnök átadja a „köztársasági érdemrend lovagkeresztje” kitüntetés polgári fokozatát. Rogán Antal diszkréten kéri tőle a végszavazáson még át sem esett törvényjavaslatának sürgős kihirdetését. E célból átnyújtja golyóstollát a köztársasági elnöknek, aki – az ügy sürgősségére tekintettel – már a Kossuth téren ellátja kézjegyével a dokumentumot. Ezt követően Kaya Ibrahim és Ioszip Tot – Rogán Antal, a lovagrend nagymestere kíséretében - a köztársasági elnök oldalán ellép a tiszteletükre felsorakozott Fidesz-frakció előtt, melynek tagjai  közül többen maguk elé mormolják: tulajdonképpen ki vezeti ezt az országot? És hová? Hol van például Matolcsy? Van nekünk egyáltalán pénzügyminiszterünk?

Jelen van számos állami vezető. Itt van Domokos László, a Fidesz-KDNP számvevőszékének független elnöke, aki Dél-Afrikai és Abu-Dhabi látogatása után most a Kajmán szigetekre készül, hogy megpróbálja felolvasni fonetikus angolra átírt előadását a korrupciós kockázatokról. Az Alkotmánybíróságot Balsai István képviseli. Más előkelőségekkel együtt ők is hivatalosak arra az állófogadásra, amit a köztársasági elnök ad. A meghívón az állófogadást ezúttal két „l” lel írták. A pohárköszöntő után Répássy államtitkár rövid tájékoztatást ad a bürokrácia és a korrupció elleni intézkedésekről, melyek eredményeképpen Európa legkorruptabb országainak listáján már csak Oroszország előzi meg Magyarországot. Bejelenti, hogy a Kormány elkötelezett egy szigorú,  "költséghatékony" állami gazdálkodásban, ezért nem tizenöt, hanem csak nyolcmillió példányban küld ki újabb kérdőívet a választópolgároknak, amelyben ismételt szociális párbeszédet kezdeményez . Ezúttal azt tudakolja, hogy a közmunkák finanszírozásának milyen esélyt adhatnak az adóparadicsomokból amnesztiával hazacsalogatott vagyontárgyak és osztalékok. Számít arra, hogy válaszadásra a címzetteknek legfeljebb a 10%-a fogja venni a fáradságot, és azt sem rejti véka alá, hogy a válaszok előre tudhatók. A direct mail eljárással szervezett szociális konzultációt mégis gazdaságosnak ítéli, hiszen alig másfél milliárd forintból kihozható, a minisztérium pedig az ennél két nagyságrenddel olcsóbb reprezentatív mintavételi eljárást egyébként sem ismeri. A fogadás végén a Bankszövetség elnöke az off-shore lovagrend nagymesterének átnyújtja a devizahitelesek törlesztési moratóriumának feloldását követően húszezer tétellel kibővült ingatlankínálati listát.

A ceremóniát díszelőadás zárja a Nemzeti Színházban, amelynek repertoárjára felkerült de Sade márki Sodoma 120 napja c. művének dramatizált változata Alföldi Róbert rendezésében. A statisztériát a nemzetközi melegfesztivál résztvevői közül toborozták. A centrális erőtérbe tartozó állami vezetőknek a díszpáholyokban foglaltak helyet, de a diszkrét világításban nem látszik, kik és hányan jöttek el. A média részéről a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, valamint a Hír Tv és az Echo Tv tudósítója kapott meghívást.   Az előadás első szünetében L. Simon László dedikálja legújabb verseskötét, Lázár János pedig bejelenti, hogy Kaya Ibrahimot és Ioszip Tot-ot Hódmezővásárhely díszpolgárává avatják. A második szünetben Rogán Antal exkluzív interjút ad a Playboy-magazinnak. Elmondja, hogy KISZ-titkár korában maga sem gondolta volna, később mennyi mindenhez fog érteni. Mivel nem tud olyasmit javasolni, amit a kormányoldal ne szavazna meg, benyújtja a lovagrend jogi kabinetje által kidolgozott újabb törvényjavaslatát A duális pénzügyi kormányzási alternatíva fülkeforradalom után címmel. Értesülvén erről Babák Mihály kétperces hozzászólásra jelentkezne, de közlik vele, hogy a  (leendő) vezér szónoklata után ez nem lehetséges. Babák ezt tudomásul veszi, és megjegyzi hogy észrevételeivel majd napirend után fogja boldogítani a hallgatóságát.

Itt tartottak az álomképek, amikor felriadtam: a levezető elnök engem szólított  a hozzászólásra.

A T. Ház ma reggel megkezdte  A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Az államhatalmi ágak megosztásának hazai rendjében a köztársasági elnök elvileg (az Alaptörvényben rögzített módon) sem jelentős tényező, a súlyát a gyakorlatban pedig tovább csökkenti az a körülmény, hogy Schmitt egy  Orbán-kreatúra. Egy szerencsés flótás, aki mindig jókor volt jó helyen. Hadilábon áll a magyar helyesírással (úgy tudja például, hogy az állomást egy "l"-lel írják), miközben erőteljesen propagálja a magyar nyelv védelmét.

Az Országgyűlés  e törvényjavaslat iránti érdeklődésére jellemző, hogy az MSZP frakciójából csupán két-három képviselő vett részt az általános vitában, és az is, hogy egyik frakció vezérszónoka sem használta ki a rendelkezésére álló 30 percet. A Jobbik (és az LMP) szerint a köztársasági elnököt nem a parlamenti képviselőknek, hanem a választópolgároknak kellene pozíciójába emelni. Ez lehetne a közjogi alapja egy igazi ellensúlynak, ami a parlamenti többség által kritika nélkül támogatott miniszterelnök túlhatalmát mérsékelhetné. Erre viszont a jelenlegi időszakban semmi esély. Montesquieu halott, Bibó is halott. A jelenkori magyar parlamentáris demokrácia az ún. parlamenti kormányzás szerint működik, ami sajátos neobolsevista mechanizmus; olyan "demokratikus  centralizmus", amelyben nem a parlamentnek van általa ellenőrzött, neki elszámolási felelősséggel tartozó kormánya, hanem a végrehajtó hatalomnak (Orbánnak) van őt szervilis módon, gyakorlatilag kritika nélkül támogató parlamenti többsége.

Ez a sarkalatos törvény - ellentétben az Alaptörvénnyel és a számvevőszéki törvénnyel - konszenzussal (esetleg kompromisszummal) fog megszületni; 1:2 -re szépíteni fog a kormányszövetség.

Tegnap este az Országgyűlés elfogadta az új számvevőszéki törvényről szóló javaslatot, amit Rogán Antal terjesztett elő a Gazdasági Bizottság nevében. Valamennyi ellenzéki párt ellene szavazott, sőt a négy független képviselő közül is három. Egyedül Pősze Lajos, a Jobbik frakciójának egykori tagja szavazott együtt a kormánypárti képviselőkkel. Ez volt az első sarkalatos ("kétharmados") törvénye a jelenlegi parlamentnek. Az Alaptörvényt sem szavazta meg az ellenzék. (Az MSZP és az LMP részt sem vett a vitában, a Jobbik nemmel voksolt.) Ily módon van tehát egy Fidesz/KDNP-alaptörvényünk és egy Fidesz/KDNP számvevőszéki törvényünk. Anno dacumal, 199o-ben az Antall-Tölgyessy paktum azért hozta létre a kétharmados törvények intézményét, hogy bizonyos (sarkalatos) ügyekben a kormányzó pártokat az ellenzékkel kompromisszumra (konszenzusra) kényszerítse. A jelenlegi kormánykoalíciót semmi sem kényszeríti erre. Önmagának alkotmányoz, önmagának hoz sarkalatos törvényeket. Közjogi téren tegnap jutott törvényszerű bukásának második állomására. A második nagy lépést tette meg ama magaslathoz, ahonnan - idő kérdése - hatalmasat fog bukni.   

Kedves Jani!

Ahol érvényesítik a RÉSZLETESSÉG költségvetési elvét (német költségvetés, EU-költségvetés stb.), ott az állami szervek által használható szolgálati gépkocsik számát, sőt üzemanyag-felhasználását is (a többi dologi kiadással együtt) parlamenti jóváhagyáshoz kötik. Ugyanez a helyzet a foglalkoztatható létszámmal is, amit állománycsoportokra tagolva, a besorolási nomenklatúra megadásával kell a parlament elé vinni. Olyan felelőtlen költségvetés-jóváhagyást, elszámolást és elszámoltatást, mint a magyar, én még nem láttam. Nálunk öt-hat előirányzatban költhetnek el a költségvetési szervek tízmilliárdokat anélkül, hogy költségvetési vagy közigazgatási jogi felelősségüket fel lehetne vetni. Mivel a költségvetésük nem részletes, nincs mit ellenőriznie a számvevőszéknek. Csak moralizálni lehet, korrupció-gyanús ügyekre vadászni és esetleges megoldásokat javasolni. Te például tiszteletre méltó buzgalommal próbálod racionalizálni a közpénzek  felhasználási formáit, jelen esetben korlátozni a luxus-jellegű gépkocsik használatát a közszférában,  de generális megoldás nélkül még siker esetén is csak egy-egy bozóttüzet lehet eloltani. Bozót pedig rengeteg van (reprezentációs kiadások, külföldi utak, telefon- és bútorbeszerzések, rendezvényi ráfordítások, felújítások, átalakítások, titkárnők és titkárok, sőt államtitkárok vagy helyettes államtitkárok száma stb. stb. stb.), ezért a tűz - felelőtlenség, közöny, tudatlanság formájában - tovább emészti az adófizetők pénzét. Tavaly, az idei költségvetés vitájának kezdetén minden képviselő asztalára tétettem Magyary Zoltán könyvét, hogy egy nagyszerű elme alkotásával segítsem megérttetni, többek mellett miért ülünk a parlamentben. Szomorúan konstatáltam, hogy kezdeményezésemmel - A magyar állam költségvetési joga c. tanulmány közkinccsé tételével - semmire sem jutottam. Két-három képviselőtársam kivételével (aki dedikáltatta velem a faximile kiadást, mivel én írtam hozzá az előszót) senkit sem tudtam vele felvillanyozni. Némi kultúrnövény-életjelet mégis mutat a MAGYAR UGARON, hogy a jövő héten napirendre kerülő alaptörvény-tervezetben szerepel az ÉSSZERŰ RÉSZLETESSÉG elve. Ezt még nem dobták ki az előterjesztők, mióta - a közpénzügyi munkacsoport egykori felelőseként - "pártparancsra" otthagytam én is az Eseti Bizottságot.
Most látom csak, mi miden jut az eszembe az állami autókról!...
Barátsággal üdvözöllek!

A hosszú nevű hivatal (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) levelet küldött a választópolgároknak az alkotmányozással kapcsolatban. Szájer József EP (!) képviselő és Szili Katalin ex-MSZP-s képviselő asszony Magyarország Kormányának borítékjában, több mint nyolcmillió (!) levélben tesz fel kérdéseket "kedves honfitársainak" arról, miként vélekednek "egy végleges alkotmány" létrehozásáról. Ez az akció a közpénzek kezelése szempontjából a felelőtlen pazarlást,  jogalkotási szempontból a dilettantizmust, politikai szempontból pedig a demagógiát juttatja eszembe.

Először is: egy levél elküldése 90 forintba kerül.  Jelen esetben a konkrét tartalom (a képviselők felhívása a választópolgárokhoz, maga a kérdőív, a válaszboríték, a személyes adatok védelméről szóló tájékoztató) papírköltségeit, összeállításának, borítékolásának  ráfordításait  becsüljük 60 forintra/boríték. Ez eddig (150 x nyolcmillió) mintegy 1,2 milliárd  forint közkiadást jelent. Ha minden második címzett visszaküldi a  válaszát,  ehhez újabb négyszázmillió forint postaköltséget számíthatunk, vagyis  a  két politikus  nevével fémjelzett közvéleménykutatás az adófizetőknek "alapból" több mint másfél milliárd forintjába kerül. Számoljuk ehhez az adatfeldolgozás költségeit (a borítékok - iskolás gyerekekkel - való kibontását, szortírozását, az adatok /GYES-en levő anyukákkal való/ feldolgoztatását, majd szakértőkkel történő csoportosítását, elemzését stb.), és becsüljük ezek után az összes közkiadást 2 milliárd forintra. Ez az összeg 15-20 "etnikum-sújtotta" borsod-abaúji aprófalu összesített éves költségvetésének felel meg! Ennyi közpénzt költ ötletének megvalósítására Szájer europolgár (Szili  képviselőasszony támogatásával) a MAGYAR ÁLLAM költségvetéséből. Az már csak "hab a tortán", hogy ilyen kiadási előirányzatot az idei költségvetés nem tartalmaz, hiszen a magyar országgyűlés nem hajlandó alkalmazni a részletesség költségvetési elvét, ami szerint ő mondaná meg, nem pedig a kormány, hogy a közbevételekből MIRE/MENNYIT lehet elkölteni.

Másodszor: mit kaphatnak az alkotmányozók kétmilliárd forintért? Csak nem gondolják komolyan, hogy bármit is megváltoztathatna a vox populi ahhoz képest, amit a Fidesz/Orbán akar? A kérdőíves alkotmányozás áldemokrácia. Szemfényvesztés közpénzen! A kérdések jó része önkényesen kiválasztott, összefüggéseiből kiragadott álkérdés, a rájuk adható válasz-változatok pedig a megboldogult Hofit juttatják eszembe ("vagy sokan találták ki, vagy egyvalaki nagy nehezen...)

Harmadszor: ha már a választópolgárokhoz fordult képviselők nem tudják (vagy megfeledkeztek arról), hogy matematikai statisztikai módszerekkel (amiket többek között a közvéleménykutatók használnak) NAGYSÁGRENDEKKEL kisebb közkiadások árán is megismerhették volna a választópolgárok véleményét, miért nem hívta fel a Hivatal a figyelmüket erre a lehetőségre? A reprezentatív mintavételre, aminek a segítségével  - egy-két %-os tévedési valószínűség vállalásával - megismerhetők a válaszok. Jelen esetben elegendő lett volna a választópolgárok maximum egy ezrelékét, nyolcezer embert megkérdezni, ami kb. kétmillió forintból kijött volna.

Negyedszer: Szájer europolgár (és a fegyverhordozójának szegődött Szili Katalin) nem volna tisztában azzal, hogy az új alkotmányt/alaptörvényt annak a 386 képviselőnek kell megalkotnia, akit a választópolgárok többek között ezért küldtek tavaly az Országgyűlésbe? A nép által választott képviselők joga, egyben kötelessége is a legjobb tudásuk szerint törvényeket alkotni. Erre tettek esküt! Az új alkotmány koncepcióját kidolgozó Eseti Bizottságnak mellesleg több tucat civil szervezet, tudományos műhely, egyetemi tanszék stb. küldte meg javaslatát. Honnan tudna ennél többet Kovács János választópolgár? Nem lehet alkotmányozni brain storming módszerrel (ami természetesen nem zárja ki azt a megoldást, hogy a parlament által elfogadott végső változatot majd népszavazás legitimálja)!

A bencés rend jelmondatát is az ember eszébe juttatja a pártelnök/miniszterelnök hagyományos évértékelő beszéde. A kevés (gyakorlatilag semmi) konkrétumot nem tartalmazó előadásban nagy hangsúlyt kapott viszont a munka. Helyes, hiszen a magyar ember számára természetes, hogy boldogulásának alapja, gyarapodásának forrása, becsületbeli ügye az értékalkotó, tisztességes emberi tevékenység. Aki munkaképes korú és egészséges, az dolgozzon a haza javára és a maga hasznára.

Egyre többen vannak azonban, akik dolgoznának a megélhetésükért, de nem találnak kereseti lehetőséget. Meg olyanok is, akik tudnának ugyan dolgozni, de úgy gondolják, hogy „segélyen vagy egyéb állami juttatáson élni mégiscsak kényelmesebb”. Ez főként a cigányságnak szóló üzenet, ami egyértelműen kiderül abból, hogy Orbán a tyúklopást is említette. Magyar ember ugyanis nem lop tyúkot! De HOGYAN lehet a munkaképes romákat – a szocik eufémizmusával szólva – „a munka világába” vezetni (terelni)? MIT csináljon az az iskolázatlan, következésképpen szakképzetlen, nyelveket nem beszélő, fegyelemhez, rendhez nem szokott, megbízhatatlan cigányember, akinek most már a segélyét nem fogják automatikusan utalni? HOL végezhetne olyan értelmes tevékenységet (munkát), amiből meg tudna élni, gyerekeit el tudná tartani?  A piaci szférában semmi esélye. Sem a multik, sem a kisvállalkozások nem foglalkoztatnak romákat. Nem azért, mert rasszisták vagy előítéleteik volnának, hanem azért, mert a romák munkakultúrája jellemzően alacsony színvonalú (tisztelet a kivételeknek - mert vannak kivételek - de azok csak erősítik a szabályt). „Nem szokta a cigány a szántást.” A közszférában sincs sok esélye, legalábbis annak a központi szintjén. Maradnak valószínűleg továbbra is a helyi önkormányzatok.

Konkrétumokkal tehát nem szolgált a nagy várakozással fogadott pártelnöki/miniszterelnöki szózat. Gyakorlati haszna ezért sajnos nem több, mint Gyurcsány néhány évvel ezelőtti hányaveti „tanácsa” a panaszkodó borsodi cigányoknak: „dolgozni kell, én is sokat dolgozok”… A bencések jelmondatának második kulcsszavát appercipiáltuk. Az elsőt kezdjük ízlelgetni: imádkozzunk!

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy megítéljem annak a tudományos kutatásnak a társadalmi hasznosságát, amit neves filozófusok végeztek a Debreceni Egyetem Filozófiai Intézetének és az MTA TKI Vulgo kutatócsoportjának megbízásából. A nagy média-nyilvánosságot kapott megbízás (és teljesítése) körülményeinek szabályszerűsége viszonylag egyszerűen megítélhető egy annak megvizsgálására jogosult ellenőrző intéztmény (Állami Számvevőszék) munkája révén. Nehezebb arra válaszolni, hogy "Az európai szellem és a totalitarizmus" című kutatási tervet célszerű és ésszerű volt-e 90 millió forint közpénzzel finanszírozni. (A kutatási output minősítése végül is annak a szakmai zsűrinek lehetne a feladata, amelyik a támogatást megítélte.)

A megbízottak között a legismertebb a nemzetközi szaktekintélynek számító Heller Ágnes, aki időnként kilép filozófusi szerepköréből, és kirándulást tesz a publicisztika, a napi politika mezején. Erre került sor például a múlt év tavaszán, amikor a nagy hírű kutató az ország vezető napilapjában fejtette ki véleményét a Jobbikról. Írására akkor reagáltam, de a lap  illetékes szerkesztője - munkatársa útján - közölte velem, hogy nem tart igényt az írásomra. Miután a "filozófus-vita" kapcsán Heller Ágnes neve ismét előtérbe került, itt teszem közzé az eredetileg a Nészabadságnak szánt reflexiómat.

A civil kurázsi csődje: Heller Ágnes

 A vezető napilap hétvégi mellékletében (és internetes mutációjában) a „Jobbik-jelenséget” elemzi Heller Ágnes. Írásának első mondata tényként közli azt, ami – sajnos – csak remény: „A gazdasági csődöt elkerültük.” Egyelőre ugyanis visszafelé fejlődünk. Kétmillió forint adósság nyomja minden magyar állampolgár vállát, a munkanélküliség a rendszerváltás óta mért legmagasabb arányához közelít, a tisztességes kisvállalkozónak korrumpálódnia kell, hogy valahogy megéljen. Nem szükséges felsorolni a magyar gazdaság összes mai nyavalyáját, mert az idézett állítást a filozófus asszony sem gondolhatta komolyan. Ex cathedra kijelentését vélhetően csak a dramaturgiai hatás kedvéért tette. Azért, hogy az olvasónak rögtön utána megfesthesse a „politikai csőd” rémképét, amin a Jobbik, a balliberális megmondóemberek egyes számú közellensége látható.

Véleménye – az ősliberális Voltaire szellemében – még tolerálható is lenne. Heller azonban minősít, bélyegez, hazudik. Szerinte „a szó jelentését megcsúfoló” Jobbik tagjai és támogatói ”lelki púposok”, akiket „a gyűlölet hajt. Akik a politikában is abban utaznak, hogy kit kell szenvedélyesen gyűlölni, hogy kiket lehet kirekeszteni (…) s ha lehetőség nyílik rá, bebörtönözni, megölni” (sic!). Tetszik neki szellemtársa, Gerő András liberális történész minősítése, ami szerint a „nemzeti bolsevikok” avítt nézeteiket „egy körülbelül száz évvel korábbi gondolati rendszerből foltozzák össze.”

Heller Ágnes rendes tagja annak a Magyar Tudományos Akadémiának, amely a legnagyobb magyar egyévi jövedelmének felajánlása nyomán létrehozott Magyar Tudós Társaság utóda. Mai tudósunktól azt tudhatjuk meg, hogy „bizonyos körülmények között egy-két lelki púpos bacilusgazdává válik, s terjeszteni kezdi a kórt”. Egyre többen vannak ezért a megfertőzött „fiatal elégedetlenek”, akiknek Heller a szemükre hányja, hogy itthon szeretnének boldogulni. Nem úgy, mint román és lengyel társaik, akik „szabad madarakként repültek külföldre”. Az akadémikus asszony megértően szól a nácikról(!) és a korai bolsevikokról is, akik igazi radikálisok voltak! Nem úgy, mint „a mi úgynevezett radikálisaink”, akik „megbukott és elsilányult jelszavakat ismételnek.”

E nézetekkel ismerkedve az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy a szépkorba „öregecskedett” hölgy nyugtató gyógyszerei írás közben esetleg elgurulhattak … Az „őspatkánnyal”, az „ordas eszmékkel” szembeszegülő harci kedve ugyanis tovább lendíti a liberális matrónát. Szerinte „a jövő kormánya és parlamenti többsége” akkor teszi majd helyesen, ha „a Jobbik-képviselőket karanténba zárva szavazataikat el nem fogadja.” Köszönjük, hogy nem javasolt inkább gettót, kedves professzor asszony, hiszen – az Ön kifejezését használva – abban is en bloc „izolálhatók” lennének „a rasszista, soviniszta, durván antikapitalista, Amerika-ellenes, Európa-ellenes, cigányellenes, antiszemita, szociális demagógiával rokonszenvező” Jobbik-párttagok, képviselők és szimpatizánsaik. Megnyugtató, hogy – csak úgy, nosztalgiából – nem vetette fel a gaztette után filozófussá és esztétává vedlett tanítómesterének, a vörös terror aktivistájának tizedelési módszerét. Lukács (Löwinger) György, a Vörös Hadsereg politikai biztosa az internetes lexikon szerint 1919-ben Poroszlón nyolc embert lövetett főbe. (Szégyen, hogy Békásmegyeren még ma is utca viseli a nevét.)

A Népszabadság publicistájának – a magát demokratának, a civil kurázsi megszemélyesítőjének vélő „reneszánsz embernek” – gyűlöletet fröcsögő jelzőivel, a kocsmai szintet alulmúló javaslataival józan érveket nem lehet szembeállítani. Vitatkozni ezen a szinten értelmetlen. Egy kérdésünk van ezért csupán a Népszabadság felelős szerkesztőjéhez: azonosul-e, azonosul-e a lapja Heller eszmeiségével?

2010-04-06

                                                                                                         Nyikos László

a Jobbik képviselőjelöltje

P.s.: írásom fogadtatása alább olvasható

Tisztelt Nyikos László!

Levelét, hozzászólását köszönjük szépen, de nem kívánjuk közölni.

Üdvözlettel, Nagy N.Péter

-----Original Message-----
From: Mócsai Rita
Sent: Wednesday, April 07, 2010 10:24 AM
To: Nagy N. Péter
Subject: FW: reagálás Heller Ágnes írására

Azt írja Debreczeni József a Népszabadság hétvégi számában (2011. február 5), hogy  Orbánnak "A Jobbiktól nem kell tartania. A Jobbiknak önmagában sose lesz esélye, össze pedig nem foghatnak vele a demokraták. (Orbán - fű alatt - igen: ez még talonban van)."

A divatos balliberális közírónak az idézett mondatokban található explicit állításai nem különösebben  érdekesek; sem a kinyilatkoztatása ("sose lesz esélye..."), sem a sejttetése ("ez még talonban van"). Érdekesebb (és örvendetes), hogy a vezető napilapban  mindezt leírhatja. Merthogy felmerül a kérdés: publikálhatott volna Debreczeni - mondjuk negyedszázaddal ezelőtt -  ugyanebben a lapban az ország akkori első számú vezetőjéről ilyen nyegle megjegyzést? Ennyit adalékként a sajtószabadágról, ami nálunk a fő "megmondóemberek" szerint végveszélybe került volna.

Ha a "demokraták" nem foghatnak össze a Jobbikkal, akkor - Debreczeni logikája szerint - a radikális párt nyilvánvalóan nem demokratikus. Orbán esetleg még összefoghat vele (ő sem  demokrata). Ki (és mitől) demokrata valaki  e hazában? Nyilvánvalóan az, akit Debreczeni - és a hozzá hasonló "megmondóemberek" - a saját értékrendjüknek, előítéleteiknek megfelelően annak tartanak. Honnan ez a magabiztosság, Debreczeni úr!  

Szalay Tibor az alábbi levelével tisztelte meg az általam vezetett bizottságot:

A levelet a figyelmembe ajánló bevezető gondolataival (dőlt betűkkel olvasható) és  a levél írójának (félkövér betűkkel olvasható)  álláspontjával teljes mértében azonosulni tudok.

"Engedjék meg, hogy e mellett ugyanakkor Önökhöz mint a tényleges döntéshozókhoz szóljak néhány szót - emlékeztetve arra, hogy a választók az országgyűlési választásokon bizalmukat nem "kormányfőbe" és "frakcióvezetőbe" fektették, hanem az Önök nevét látták a szavazólapon, az Önök neve mellé tették az ikszet. Ez az Önök számára a választók részéről azt a hatalmat biztosította, amivel Önök mind a miniszterelnököt, mind pedig a frakcióvezetőt (ki-ki a sajátját) megválasztották. Önök az Országgyűlés képviselői a Kormány "felettesei", nem pedig fordítva, nem kell, hogy megengedjék, hogy esetleg jobb belátásuk ellenére bírják Önöket olyan döntések meghozatalára, amit később megbánhatnak. Sajnos jelenleg ilyen döntési helyzetbe kerültek."

"A tegnapi nap (2010. október 26.) folyamán Lázár János frakcióvezető által benyújtott T/1446. illetve T/1445. számú törvényjavaslatok, amelyek az Alkotmánybíróság jogkörének jelentős módosítását irányozzák elő, a magyar újkori alkotmányosság történetének legotrombább támadását jelentik az ellen az intézmény ellen, amelynek tevékenysége a rendszerváltás hajnalától kezdve méltán szerzett magának nem csak ország- hanem Európa- és világszerte is hírnevet. Úgy vélem, ezen a ponton a testület személyi összetétele is lényegtelen, a konkrét esetben árulkodó, hogy az utolsó, feszültséget szító határozat teljes kompromisszumot tükröz.

Tavasszal, amikor a még előző összetételű Országgyűlés a szólásszabadság korlátozása érdekében akarta megbontani az Alkotmány koherens rendszerét, többen is egyszerre emeltük fel a hangunkat ez ellen (a TASZ szervezésében), mert szakmai szempontok alapján úgy éreztük, hogy szükséges. Sajnos ugyanilyen helyzet áll elő most is, jelen levelemet ez indokolja.

Az alkotmánybíráskodás nem "úri huncutság", és alkalomszerűen nem korlátozható meghatározhatatlan érvényességű indok-töredékekkel, különösen "az emberek" mérhetetlen akaratának kifogása mögé bújva. Értéke ennél sokkal nagyobb, és nem áldozható fel rövid távú célokért - még akkor sem, ha szívünkhöz azok éppen közelebb állni látszanak. Hadd emlékeztessem Önöket arra, amikor például Szlovákiában először a sokat kritizált államnyelvtörvény, majd később a magyar állampolgárság kiterjesztésére ("kettős állampolgárság") vonatkozó magyar törvényre reakcióként elfogadott, a szlovák állampolgárságtól megfosztással fenyegető állampolgársági törvény módosítása volt napirenden, minden hazai elemző látta az azok - különösen az utóbbi - alkotmányossági aggályait, ám a mienknél nehezebben hozzáférhető (az actio popularis intézményét nem ismerő) szlovák alkotmánybíróság nem tudott normakontrollt gyakorolni azok felett. Tisztelt képviselő asszony, tisztelt képviselő úr, ugye nem ez a példa, amit követendőnek látunk? A tény, hogy az Önök előtt fekvő előterjesztés nem az intézményhez való hozzáférést korlátozza, hanem magának az intézménynek a hozzáférését egyes (szakmailag nem indokolt módon kiválogatott) témakörökhöz, nemhogy semmivel jobb helyzetet nem eredményez, hanem még rosszabb üzenetet hordoz.

Különösen, hogy a jogsértő módon kifezetett, "gyanús" jövedelmekkel szembeni, egyébként mindenképpen kívánatos fellépés ténylegesen az Alkotmány előírásainak módosítását nem is igényli, hiszen a jogszabályi környezet ehhez régóta adott. A Polgári Törvénykönyv 200. § (2) bek. kimondja, hogy "Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.", azaz az ilyen kifizetéseket a semmisség szabályai alapján vissza kell fizetni, a kifizetők, felvevők büntetőjogi felelősségének mérlegelésére pedig minden további nélkül, a jogállami keretek teljes betartása mellett is van lehetőség. Az Önök feladata, hogy ezt számon kérjék a Kormánytól, ennek parlamenti széles eszköztára a rendelkezésükre áll.

Köszönöm, hogy értékes idejükből szántak néhány percet üzenetemre, és ha megfontolják azt, különösen hálássá tesznek. A döntés az Önöké, nem is irigylem Önöket érte - ám kérem, hogy annak során tegyék fel maguknak a kérdést: valóban helyes ez az irány? Valóban érdemes kinyitni Pandora szelencéjét, és húszéves demokratikus fejlődésünk egyik alapintézményének durva megcsonkításával tenni kísérletet olyan eredmény elérésére, amelyre más módon is képesek lehetünk?

Kérem, hogy ne adják a nevüket ehhez, szavazzanak nemmel az előterjesztésekre. A társadalom figyel, és Önök most bizonyíthatják, hogy az Országgyűlés képviselőiként méltóak a bizalmára."

Tisztelettel,

Dr. Lattmann Tamás

egyetemi adjunktus

ZMNE KLHTK, Jogtudományi és Politikaelmélet Tanszék

ELTE ÁJK, Nemzetközi Jogi Tanszék

A Fidesz-frakció egyharmada, 76 képviselő lett polgármester. Sokan kerültek be valamelyik önkormányzatba vagy megyei közgyűlésbe. A 23 megyei jogú város vezetőjéből 16-an, 23 fővárosi kerületi polgármester közül 15-en tagjai az Országgyűlésnek is. A Számvevőszéki és Költségvetési Bizottság 27 tagja között például 8 polgármester és 5 megyei közgyűlési képviselő található.

Ezek az emberek legitim vezetői, képviselői szűkebb pátriájuknak, és sokkal eredményesebben tudják érvényesíteni a helyi érdekeket, mint az Országgyűlésbe be nem jutott helyi vezetők, képviselők. Arra viszont már nem marad energiájuk, idejük, hogy "az ország ügyeiből felkészüljenek". Van olyan polgármester, aki gyakolailag nem is vesz részt a bizottság ülésein. (Más meg azért nem vesz részt, mert más irányú elfoglaltsága ezt nem engedi meg számára.) Megbízást adnak valamelyik frakciótársuknak, aki aztán két kézzel szavaz. Ez utóbbi technikát a 90-es években vezette be az első szociálliberális koalíció, hatalmas pofont adva ilymódon a képviseleti demokráciának. A jelenlegi kormányszövetség -  köszöni szépen - nemhogy megszüntette volna, tudatosan használja a Házszbály által lehetővé tett helyettesítést. 

A bizottság leképezi, megjeleníti a parlamenti erőviszonyokat. Az ellenzéki javaslatokat erőből leszavazzák, ezáltal azok nemhogy az Országgyűlés napirendjére nem kerülnek, még a tárgysorozatba vételig sem jutnak el, miután a bizottság tagjai meghallgatták a Kormány képviselőjének ab ovo nemleges álláspontját. A farok csóválja a kutyát: nem a parlamentnek van általa ellenőrzött kormánya, hanem a kormánynak van őt szervilis módon támogató parlamenti többsége. A kormánypárti honatyák többnyire megkímélik magukat attól az intellektuális erőfeszítéstől, amely lehetővé tenné számukra a felkészülést, és annak birtokában az érdemi szakmai vitát. A szakmai bizottság ülésére politikai megfontolásból előre kialakított döntési szándékkal érkeznek , amit szakmai érvekkel megingatni nem lehet. A felszínen mindez úgy jelenik meg, hogy a Kormány képviselőjének érveire építenek. Egyéni felelősség nincs. A tisztséghalmozás egyik "eredménye" az ország ügyeit illeően a kollektív felelőtlenség.

A miniszterelnök szerint nem stimmel a 2009-es államháztartási hiány: a tavalyi állami költségvetésben szereplő 3,9 százalék helyett ugyanis "a mostani tudásunk szerint" 4,4 százalék lesz a deficit. Vagyis szerinte a 2010-es költségvetés kiindulópontja nem az, mint ami a törvényben szerepel.  Mindezt kénytelenek voltak közölni Brüsszellel is - tette hozzá.

Semmilyen megszorító programot nem szükséges indítani amiatt, hogy a tavalyi államháztartási hiány nagyobb lett a korábban vártnál - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Brüsszelben. "Nem örülünk, de nem ijedünk meg a 0,5 százalékpontos többlettől" - mondta újságíróknak az uniós pénzügyminiszterek kétnapos találkozója után.

A "többlethiány" 120-130 milliárd forintot takar. A tavalyi évről szóló zárszámadás ellenőrzéséről szóló jelentésében az Állami Számvevőszék 1014,3 milliárd forint tényleges hiányt (a GDP 3,9%-a) közölt, ami 230 milliárd forinttal haladja meg az eredeti előrányzatot. Nem egyértelmű, hogy ez auditált adat-e vagy az ÁSZ csak átvette a pénzügyminiszter beszámolójából. Mindenesetre tisztázatlan, hogyan viszonyul az új deficit az elfogadás előtt álló zárszámadási törvény hiány-adatához. Elvileg az ÁSZ-nak ezt (is) auditálnia  és egyértelműen közölnie kellene. Az átlag adófizető ugyanis aligha tudja, mi a különbség a pénzforgalmi szemléletben, illeve az "uniókonform" eredmény szemléletben készülő hiány-számítás között.

55 törvény született 53 nap kormányzás után. Ez alighanem világcsúcs-közeli produkció. Átlagosan minden napra jut egy. Csakhogy: a törvényhozás mellett az Országgyűlésnek a Kormányt ellenőrző funciója háttérbe szorul. Ha egy törvény betartását nem ellenőrzi, megsérését nem szankcionálja (mert például a megsértésére vonatkozóan  nem írt elő szabályokat), akkor nem sokat ér (semmit sem ér) a törvény. A törvényalkotó amúgy sem nagy tekintélye pedig tovább csökken a választópolgárok előtt.

A hazai elszámoltatási kultúra leépült (mint a magyar futball). Az Állami Számvevőszék sajtótájékoztatóján "hírbe hozott" (volt) miniszterek például visszaüzentek a médiában, hogy a számvevőszéki megállapítás nem más, mint rosszindulatú manipuláció. Ez arra utal, hogy az ellenőrzöttekkel nem volt (akár több) egyeztetés. Az Országgyűlés pénzügyi ellenőrző szerve, az ÁSZ szakmai érvekkel nem tudta meggyőzni a maga igazáról az érintetteket. Döntse hát el a nyájas olvasó, kinek van igaza…

Nem teszem fel azt a kérdést, hogy „ki ellenőrzi az ellenőrt”. Mit kap az adófizető állampolgár az ÁSZ-tól évi 7-8 milliárd forintért? Quis custodiet ipsos custodes? - Mégis föltettem! (A nyaram felét azzal töltöttem, hogy kidolgoztam egy új számvevőszéki törvény tervezetét.)

A választási kampányban csontvázaknak, újabban rejtett aknáknak nevezett veszélyek fenyegetik a 2011. évi költségvetést. A Fidesz tényfeltáró bizottságának vezetője szerint a hamarosan nyilvánosságra kerülő jelentésükben 60, esetleg további 15-20 "ügyről" is szó lesz. Ezek együttes összege a jövő évben 280-290 milliárd forinttal, a GDP több mint 1%-ával szűkítheti a Kormány mozgásterét. Azt egyelőre nem tujuk, hogy a csontvázak közül hányat rejtettek el a tavalyi költségvetés, és hányat az idei büdzsé szekrényeiben. Az mindenesetre érdekes, hogy a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról az Országgyűlésnek nemrég benyújtott zárszámadás nem tartalmaz szenzációsnak mondható csontvázakat. Az Állami Számvevőszék ellenőrzési jelentésében nincsenek olyan drámai megállapítások, amelyek a korábbi években nem fordultak volna elő.

Most a Fidesz-KDNP frakciószövetség érdekes helyzetben van, hiszen ha elfogadja a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót, akkor megadja a felmentést az előző kormánynak a gazdálkodás felelőssége alól, ezáltal a "csontváz-propagandája" lufinak minősülhet. Ha viszont a rejtett aknák miatt nem fogadja el a zárszámadást, akkor alaposan megterhelheti az apparátusát a további teendők miatt.

Valószínűnek látszik, hogy az utóbbi szempont pragmatikus döntésre készteti a kormánypártokat, és végül igent mondanak a Bajnai-Oszkó kormány pénzügyi tevékenységéről szóló számadásra. Ezzel azonban legitimálnák a szociálliberális kormány tavalyi teljesítményét. Még az sem kizárt, hogy az MSZP-vel együtt teszik ezt, hiszen  a szocialistáknak egyértelmű politikai érdeke, hogy eredményesenek minősüljön a tavalyi kormányzásuk. Ez esetben alkalmi "nagykoalició" jönne létre, a csontvázakból pedig gumicsontok lesznek.  

A kormány szerint a magyar gazdaságnak 2030-ra meg kell haladnia az EU átlagos fejlettségi szintjét, életszínvonalát. Ámen. Csak közben nézzünk a lábunk elé is! 2009-ben például a helyi önkormányzatok közalkalmazottai átlagosan 5,2%-kal kerestek kevesebbet, mint 2008-ban. Jövőre nem számíthatnak fizetés-emelésre, miközben az infláció nőni fog vagy 5%-kal. Három év alatt a reálbérük tehát legalább 10%-kal mehet visszafelé. Nyikita Hruscsov 1961-es pártprogramja azt ígérte, hogy a Szovjetunó 20 év alatt eléri, majd meghaladja az USA fejlettségi szintjét, hiszen közeledik a kommunizmus megvalósulása. Az állam vezetőinek optimizmusa a távlatok négyzetével arányosan növekszik. 2050-re mi is megcélozhatjuk például Svájc utolérését, utána pedig magát a Kánaánt.  És akkor majd „A magyar név megint szép lesz”.