Néhány gondolat egy sokat mondó fotóról
Gyöngyöspata nem pusztán egyike a 3200 települési önkormányzatnak. Sokkal több lett annál. Mintafalu, aminek az irányítása, lakosainak viselkedése, sorsa olyan égető társadalmi problémák megoldásához adhat tapasztalatokat, mint a munka szerepe a megélhetésben, a „segély helyett közmunka” program végrehajtása, a jobb sorsra érdemes Kuncze Gábor alkotta „megélhetési bűnözés” fogalmának elfelejtése, röviden szólva: a magyar-cigány együttélés jövője.
A napilap képén öt, jól kivehetően cigány származású ember látható „közmunka-közben”. Előtérben egy fiatal férfi, aki energikus mozdulattal emeli fejszéjét a feje fölé. A fejsze új, nyelének színe is mutatja, hogy először van használatban. De új lehet a használója is, akinek aligha favágó a szakmája. Erre utal, hogy mindkét kezén védőkesztyű van, azokkal markolja fejszéje nyelét. Kesztyűbe – tudjuk - nem érdemes dudálni, kesztyűben viszont nem lehet fát vágni. Szükség van a kéz közvetlen kontaktusára a fejsze nyelével. Aminek persze az lehet a következménye, hogy kérges lesz a tenyér (cserébe ezért viszont férfias lesz a kézfogás…). Vajon mitől félti a tenyerét ez a fiatal cigányember? Nem mondta neki a munkavezetője (tán ő sem tudja), hogy a vízhólyagtól megkímélheti az időnkénti tenyérbe-köpés (pökés), ami még azzal az előnnyel jár, hogy nem csúszik ki a kézből a fejsze nyele?
Beszédes a fotón, hogy MIT vág közmunkás-emberünk az új fejszéjével. Előtte ugyanis nemhogy fa, még bokor sincs. Csak gaz, bozót, „susnyás”, aminek az irtásához a fejsze alkalmatlan szerszám. Jobb nála egy jól megélezett kapa. Kora reggeli harmatban pedig a kasza. A legjobb (lenne) természetesen a kecske, amit talán már Gyöngyöspatán sem ismernek (hála a rendszerváltók zseniális agrárpolitikájának).
Egy másik közmunkás kaszál. Testtartását látván ő is igencsak amatőr lehet. Egyenes derékkal lendíti a nyele színéből megítélhetően új kaszáját. Kissé távolabb kellene állnia a lekaszálandó növénytől. Kissé előre kellene hajolnia (amit a Természet iránti gesztusként is értelmezhetünk), különben csak a gaz tetejét tudja lecsapkodni. Elfáradni vélhetően így is lehet, de mi ennek a társadalmi haszna?
Harmadik társuk villával (vagy gereblyével) szedi össze a lekaszált gazt. Ketten érdeklődéssel figyelik iparkodását. Öt közmunkásból tehát három végül is dolgozik. (Ez nem is olyan rossz arány, láthattunk ennél sokkal rosszabbat is.) Ne firtassuk ezért most azt, hogy a gyöngyöspatai közmunka mennyiben (és mennyire) értékalkotó, mennyire tesz „szabaddá”. Fontosabb talán ennél annak felismerése, hogy ÉRTELMES munka kell, mert csak az nevel, az emel föl, az ad siker-élményt, az nemesít.
