Azt gondolom, a Fidesz-uralom természetét, lényegét egy – csak az emberre jellemző – tulajdonsággal, a félelemmel írhatjuk le.

Bibó abból az egzisztencialista tételből indult ki, hogy „az ember az egyetlen élőlény-fajta, amelyik tudja, hogy meg fog halni”. Ennek a tudata kelti benne a félelmet, mert „aki tudja, hogy meg fog halni, az eljut ahhoz, hogy féljen a saját gondolataitól”. A félelmet a másik ember jelenti („a félelem jelzésének a legintenzívebb forrása a másik ember”). Vele szemben támad az a szükséglet, hogy valaki („félelemtől mentes, vagyis szabad lehessen”)[1]. Ez a szükséglet vezet a hatalom igényléséhez; azt remélve, hogy a hatalom megszerzésével meg lehet menekülni a félelemtől. A hatalom birtokosa a kényszer, az erőtudat fokozásával szeretnem megszabadulni a félelemtől, de nem tud.

Minden diktátor fél. (Sztálin például a paranoia-jában „már a saját zsebében is az ellenség kezét kereste.”)