A Fidesz-KDNP múlt héten nyilvánosságra hozott választókerületi képviselőjelöltjelölt-listája szerint ránk is érvényes Max Webernek az angol és a német parlament működésére vonatkozó megállapítása: a „parlamenti képviselők (…) nem egyebek, mint fegyelmezett szavazógépek. (…) A parlamenti képviselőnek nincs más kötelessége, mint hogy szavazzon, és ne árulja el a pártot. A parlament felett ennek következtében ott áll a gyakorlatilag népszavazásos diktátor, aki a tömegeket a „gépezet” segítségével állítja maga mögé, és aki számára a képviselők csupán a kíséretéhez tartozó politikai javadalmasok.”

A kiadó 106 helyre a kormánypártok – tíz kivétellel – olyan jelölteket állítottak, akik a jelenlegi Országgyűlésnek is tagjai. Ezeknek a törvényalkotóknak az ország közéletében játszott szerepéről sokat elárulnak a parlamenti honlapon közzétett adatok. Legtöbbjük parlamenti teljesítménye a szavazásban merült ki. Nyomták a gombot, amikor a frakcióigazgatók bekiabálták: „igen” (vagy „nem”). Nézzük például Tasó László többszörösen megválasztott honatya produkcióját. Az ő erejéből a jelenlegi ciklusban egyetlen önálló törvényjavaslat tételére sem tellett, pedig rutinja lehetne, hiszen 2002 óta képviselő. Teljesítménye annyi volt, hogy aláíróként társult a frakciója által kezdeményezett indítványokhoz, illetőleg – „fentről” érkezett politikai megrendelésre vagy marginális ügyekben – feltett két-három kérdést. Földesi Gyula frakciótársa három és fél év alatt tizenötször is megszólalt ugyan, de egyetlen önálló indítványt sem nyújtott be. Tasó Debrecenben, Földesi Kispesten lehet újra országgyűlési képviselő.

A sort bárki folytathatja, ha a parlamenti honlap böngészésére támad kedve. A pártkatonákra a vezérnek azért van szüksége, mert habozás nélkül nyomják a gombot vagy tüzelnek az ellenfélre, ha kell. Ők nem csak az önálló vélemény mondásáról szoktak le, de alighanem már az önálló gondolkozásról is.